Tizennyolc év fegyházat kapott az a férfi, aki villamos elé lökött egy nőt

Szándékos emberölés miatt 18 év fegyházra ítélték első fokon azt a férfit, aki tavaly a villamos elé lökött egy nőt, és az áldozat a helyszínen meghalt.

A férfit - aki a tettét feltételes szabadsága alatt követte el -, kizárták a feltételes szabadságra bocsátásból. A vádlottnak nemcsak egy bűncselekményét bírálták el, hanem korábban elkövetett garázdaság és rongálás miatt is felelősségre vonták.

A vádlott azt elismerte, hogy a sértettet szándékosan megrúgta, de azt már tagadta, hogy látta volna a villamos érkezését, és azért rúgta meg a nőt, hogy a villamos alá kerüljön.

A bíróság ítéletében kimondta: a férfinak látnia kellett, hogy közeledik a villamos, ezt a tanúvallomások is alátámasztották, valamennyi várakozó látta ugyanis a jármű érkezését, így kizárt, hogy a vádlott ne látta volna.

A férfi azt mondta: azért rúgta meg a nőt, mert sérelmezte, hogy mindenki elé befurakszik, és elsőként akart felszállni, ezt azonban a tanúk cáfolták. Azt is mondta, hogy ha iszik, "rendőrnek képzeli magát".

A megállapított tényállás szerint a férfi kivárta, amíg a villamos közelebb jön, és már nem tud megállni, akkor lökte a jármű elé áldozatát. Miután felfogta, hogy mit tett, próbálta eltolni a villamost, majd el akart menni a helyszínről, de az utasok visszatartották.

A szakértő szerint a vádlott nem elmebeteg, képes volt felismerni cselekménye következményét. Az alkoholista vádlott részeg volt, amikor tettét elkövette - ismertette a szóvivő.

A férfi megbánta, amit tett, és ezt a bíróság enyhítő körülményként értékelte.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség súlyosbításért, a védelem pedig enyhítésért fellebbezett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek