Az ősz veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelem

Beköszöntött az ősz, ebben az évszakban nagyobb valószínűséggel lehet számítani erős szélre, akár 70 km/h-t meghaladó széllökésekre és csapadékos időre. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívása szerint a szeles időjárás számos veszélyt rejt magában. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy szeles, viharos időben kerüljük ki a nagyobb fákat, épületeket, hogy a letört ágak, cserepek, üvegszilánkok ne okozzanak sérülést. Fontos hangsúlyozni, hogy a leszakadt villamosvezetéket életveszélyes megközelíteni. Szakadó esőben csökkennek a látási viszonyok, az utak vizessé, csúszóssá válnak, ezért a balesetek megelőzése érdekében a közlekedésben is fontos a körültekintő magatartás és a fokozott figyelem.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek