Öt intézményt keresnek fel a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a "Biztonság a nap 24 órájában" programsorozat keretében. A projekt az Idősek Világnapjához kapcsolódik. A szakemberek hasznos tanácsokkal látják el az érintett korosztályt. Legutóbb a csepregi gondozási központban hívták fel a figyelmet azokra a problémákra, amelyekkel leginkább szembesülnek az idősek. Gyakori, hogy különböző szolgáltatók munkatársainak, esetleg a későbbi sértett unokáinak adják ki magukat az idegenek, és így csalnak ki tőlük pénzt. A programsorozat célja, hogy minél többször és minél szélesebb körben elhangozzanak azok a tanácsok, amelyek segítségével az idősek elkerülhetik a veszélyhelyzeteket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!