Szigorú szabályok mellett indulhat el a licit az állami területekért – mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, aki egyben a földvásárlási programot kidolgozó szövetség elnöke is. Jakab István a Magyar Időknek adott interjújában azt mondta, bár az árverések részletes szabályait lefektető kormányrendelet még nem jelent meg, az már biztos, azok szigorú kontroll alatt zajlanak majd. A megtartott liciteken az ügyfél ügyvéddel jelenik meg, az árverés szabályszerűségét pedig közjegyző hitelesíti. A gazdák 20 éves futamidővel 2,5 százalék alatti kamat mellett kaphatnak hitelt, a kölcsön fedezete maga a termőföld lesz, ugyanakkor 20 százalék önerő kell a vásárláshoz. A "Földet a gazdáknak"-program a teljes állami földvagyon mintegy 15 százalékát érinti.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!