Aktivitás programot hirdetett a Logo

Az Iskolai Közösségi Szolgálatról és az önkéntesség lehetőségeiről tartanak tájékoztatókat és műhelyfoglalkozásokat a Kortárs Klubban. 2016-tól ugyanis az érettségi vizsga feltétele lesz az 50 órás közösségi szolgálat teljesítése. A diákok megtudhatják, hogy milyen lehetőségeket ajánlanak erre a szakemberek, és beszélgethetnek arról is, hogy a fiataloknak milyen ötleteik vannak a teljesítésre. A következő ilyen alkalom október 5-én, 15 órakor lesz a LOGO Óperint utcai irodájában. Elsősorban a középiskolát kezdő, kilencedikes diákoknak ajánlják a programot, akik a részvételért is elszámolhatnak órákat a közösségi szolgálatból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek