Az Ocho Macho képviseli Magyarországot

Jövő januárban Hollandiában a 30. Eurosonic Fesztiválon, amelynek középpontjában idén a közép-kelet-európai országok állnak. Az eseményre 26 európai rádióállomás jelölt előadókat, Magyarországról a Petőfi rádió. A fesztiválon harminc együttes lép színpadra huszonöt ország jelöltjeként, köztük belga, svéd, spanyol, moldovai, bolgár, észt, cseh, francia, olasz és holland csapat is. Az Ocho Macho azzal vívta ki az indulás jogát, hogy május végén megnyerte a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyt. A nyolctagú együttes 2003-ban alakult Kőszegen, azóta kétszeres platinalemezes lett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek