Lakásokra lehet pályázni Szombathelyen

Az önkormányzat két helyreállított félkomfortos, négy helyreállított összkomfortos lakásra írt ki pályázatot. Ezen kívül 5 esetben olyan lakókkal kötnének szerződést, akik vállalják, hogy felújítják az ingatlant. A lakások helyreállításához szükséges munka- illetve anyagköltség 1-2 millió forintra rúg. Aki vállalkozik ezek felújítására, annak a számlával igazolt költségeit a havi bérleti díjból jóváírják. A lakások állapotáról, és arról, hogy milyen munkákat kell még elvégezni bennük, a város honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. Jelentkezni október 21-ig lehet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek