Gálával ünnepli Törőcsik Mari 80. születésnapját a Nemzeti Színház

Gálával és kiállítással ünnepli Törőcsik Mari Kossuth-díjas színművész 80. születésnapját november 23-án a Nemzeti Színház. Az est megrendezésére a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatóját, Jordán Tamást kérte fel Vidnyánszky Attila, a teátrum főigazgatója. A Vas megyei Velemben élő színésznő 80. születésnapjára a Nemzeti Színház kiállítást is rendez, amelyen olyan tárgyakat is szeretnének bemutatni, amelyeket a színésznőről őriznek tisztelői. A színház várja azok jelentkezését, akik fotókkal, jegyekkel, egyéb tárgyakkal rendelkeznek, és ezeket ideiglenesen a kiállítás rendelkezésére bocsájtanák.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek