A földárverések novemberi elindulásához minden szabályozás elkészült, így október 15-étől a Vas megyei kormányhivatal is közzéteszi a pályázható állami földek helyrajzi számát. A Nemzeti Földalap a megyei kormányhivatalok részére már átadta a mintegy tízezer 3 hektárnál nagyobb terület adatait, a többi, mintegy 41 ezer 3 hektár alatti földrészét pedig folyamatosan hirdeti meg, így a szerződéskötések is folyamatosak lesznek. A licitálás a megyei jogú városokban, a megyeszékhelyeken, illetve nagyvárosokban lesz nagyjából minden második napon. A következő hetekben egyébként 350-400 hektárra lehet országosan licitálni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!