A Rohonci úti stadionban szombaton délután a Szombathelyi Haladás a Videotont fogadja. A mérkőzés miatt délután 4 és este 8 óra között lezárják a Rohonci útnak a Bartók Béla körút és a Deák Ferenc utca közötti szakaszát. Ezen a területen a mérkőzés előtt ellenőrző-átengedő pontokon keresztül lehet csak átjutni, illetve a meccs után a körút felé nem lehet távozni. A Haladás Sporttelepen lévő és a Bartók Béla körút felőli parkolót ingyen használhatják a hazai szurkolók. Az útszakaszon csak a helyi járatos autóbuszok hajthatnak majd át, de azok sem állnak meg, így a legközelebbi fel- és leszállási lehetőség az Uszoda megállójánál lesz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!