Több és jobb minőségű szőlő termett idén, de az emelkedő költségek és a javuló minőség miatt a szőlő felvásárlási ára is nő. Éppen ezért az idei évjáratú borok jó eséllyel 10-15 százalékkal drágulnak majd - írja csütörtöki számában a Népszabadság. Az áremelés mértéke természetesen borvidékenként, sőt borászatonként is nagyon eltérő lehet. Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke a lapnak elmondta, hogy a borászatok nem tehetik meg, hogy ne kövessék az alapanyagár növekedését. A jobb nevű pincészetek alighanem könnyebben tudják majd a fogyasztóikkal elfogadtatni a drágulást, a kevésbé ismerteknek komoly küzdelem lesz az értékesítés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!