Milliárdos eszközfejlesztés a Zala Megyei Kórházban

A Zala Megyei Kórházban 1,1 milliárd forintot meghaladó értékben megkezdődött a diagnosztikai eszközpark fejlesztése: MRI-berendezésre 740 millió, röntgenkészülékek beszerzésére pedig további 431 millió forint európai uniós támogatást nyert el az intézmény - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón. Vigh László, zalaegerszegi fideszes országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy a megyeszékhelyen működő kórházban korábban 5,6 milliárd forint ráfordítással szívcentrum épült. Halász Gabriella, a kórház főigazgatója kiemelte: nincs olyan szakterülete a kórháznak, amelynek a kiszolgálásában, diagnosztikájában ne jelentene előrelépést az új eszközök használata.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek