Milliós nagyságrendű büntetésre számíthat a Kurunczi Hús Bt., ugyanis a cég által országszerte forgalmazott fagyasztott termékről kiderült, hogy nem liba-, ahogy azt a címke is mutatja, hanem kacsamáj.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal folyamatosan vizsgálja a különböző termékeket, a fagyasztott hús esetében például DNS-vizsgálattal állapítják meg, hogy valóban az van-e a zacskóban, mint amit a felirat állít. Egy ilyen vizsgálaton bukott meg a cég „libamája”.
Mivel külsőre könnyen összetéveszthető a két vízi szárnyas mája, a vásárlókat könnyen be is lehet vele csapni. Most két tonna, 10 millió forint értékű hamis árut vontak vissza a boltok fagyasztóiból, a céget pedig kötelezték a termék megőrzésére az élelmiszer-hamisítási vizsgálat végeztéig.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!