Vas megye jó helyzetben van a téli úttakarítás szempontjából, hiszen az országos átlagot meghaladja az itt lévő gépek száma. A közút Szombathely térségében 7 saját és 3 bérelt, Körmend környékén 7 saját és 1 bérelt, Sárvár és Vasvár vonzáskörzetében pedig 6-6 géppel dolgozhat. Így összesen 30 sószóróval, ekével felszerelt autó mozgósítható. A teljes téli védekezésben egyébként 58 saját jármű vesz részt, de szükség esetén, a bérelhetőekkel együtt 152 gép dolgozhat a megyében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!