Az olasz bajnoki cím Moto2-es ülést érhet Gyutai Adriánnak

Az olasz bajnokság 600 köbcentiméteres kategóriájának megnyerését tűzte ki célul a Dunlop Gyutai Adriánnak, aki a gumigyártó cég közreműködésével akár két-három futamon is indulhat a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto2-es kategóriájában.

A 25 éves paksi versenyző menedzsmentjének tájékoztatása szerint a Dunlop a következő szezonban kiemelt pilótájaként tekint Gyutaira, aki az idén 13. lett az olasz pontvadászat 40 fős mezőnyében, s bemutatkozott a vb-n is, szeptember közepén, Misanóban, a Moto3-as géposztályban.

"Az idei tanuló év volt Adrián számára, nem volt könnyű feladat helytállnia egy olyan bajnokságban, ahol a többi versenyző mind hazai pályán, rengeteg tapasztalattal állt szemben vele" - idézte a közlemény Salim Khant, a Dunlop egyik vezetőmérnökét, aki hozzátette, a magyar motoros ennek ellenére versenyképes volt, hozzáállása és tudása miatt a cég örömmel folytatja az együttműködést vele.

Khan jelezte, már megkezdődtek a tárgyalások az IRTA-val, a vb-n szereplő csapatokat, beszállítókat és szponzorokat tömörítő szervezettel arról, hogy Gyutai a következő szezonban kettő vagy három futamon rajthoz állhasson a vb Moto2-es kategóriájában. A tervek szerint a májusi mugellói és a szeptemberi misanói verseny mellett - a magyar szurkolókra való tekintettel - a csehországi Brnóban sorra kerülő augusztusi viadalon indulhatna a paksi motoros.

"Boldog vagyok, hogy a további együttműködésre is méltónak talál a Dunlop, amelytől rengeteg támogatást és segítséget kaptam ebben az évben, elég, ha csak a misanói Moto3-as bemutatkozásra gondolok" - mondta Gyutai. "A lehetséges vb-szerepléssel kapcsolatban nem élem bele magam semmibe, már az is nagy szó, hogy a nevem egyáltalán felmerül a Moto2-vel kapcsolatban" - jelentette ki a Tomracing Motorsport versenyzője - írja az MTI.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek