Közös célokról döntöttek Oladon

Együttműködési megállapodást kötött az Olad Városrészért Egyesület a Hermann Otto Szakközépiskola és az Oladi Általános Iskola. A felek a jövőben szakmai gyakorlatokkal, pályaorientációval segítik egymást, és ehhez terepet biztosítanak egymásnak - tájékoztatta rádiónkat Hegedüs László, az Olad Városrészért Egyesület elnöke. A mostani megállapodás előzménye az, hogy a városrészben tavaly egy közösségi program indult. Akkor az általános iskolában egy fűszerkert nyílt, amit most közösen gondoznak. A fentieken túl az egyesület az oladi lakótelepen lévő zöldterületek ápolásába is szeretné bevonni a diákokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek