Egyre többen dolgoznak a multiknál

Vas megye 100 legnagyobb cége foglalkoztatja a megye munkavállalóinak 40 százalékát, vagyis csaknem 18 ezer embert. Ez majdnem 2 ezer fővel több, mint korábban. Harangozó Bertalan, Vas megyei kormánymegbízott ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a gazdasági teljesítményben Vas megye az élen áll, a bérek elmaradnak az országos átlagtól. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere pedig azt mondta, hogy Szombathelyen alacsony a munkanélküliség, kevés a munkavállaló, ezért szeretne az önkormányzat állami segítséggel lakásépítési programba kezdeni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek