Volodimir Klicsko vereséget szenvedett ökölvívó világbajnoki címmérkőzésén Tyson Fury, angol bokszolótól, és egyhangú pontozással elvesztette a Boksz Világszövetség (WBA), Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) s a Boksz Világszervezet (WBO) világbajnoki öveit. A Sky News szerint Klicsko 11 év után először kapott ki, így esetében a vereséget nyugodtan nevezhetjük történelminek is.
A 198 centis, 39 éves címvédő Klicsko a németországi Düsseldorfban vívott meg szombat este 45 ezer néző előtt az Esprit Arenában a 206 centis, nála 12 évvel fiatalabb angol kihívójával, aki azt mondta az összecsapásról: "Egy álom vált valóra. Hat hónapig készültem erre. Alig akarom elhinni." Majd elénekelt a ringben egy dalt a feleségének.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!