A brit védelmi miniszter szerint könnyen elképzelhető a párizsi merényletsorozathoz hasonló akció Londonban is. Michael Fallon a The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lapnak, majd a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának adott, jórészt azonos tartalmú interjúkban kijelentette: "igen nagy a valószínűsége" egy merénykísérletnek Nagy-Britanniában is, ezért erre a fenyegetettségre a kormánynak válaszolnia kell.
A brit kormány ezekben a napokban igyekszik rávenni a meglehetősen vonakodó parlamentet annak jóváhagyására, hogy a brit királyi légierő (RAF) bekapcsolódhasson az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni légi hadműveletekbe.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!