A színész nemrég egy rizikós motorbalesetben szenvedett súlyos sérüléseket, most pedig a Bors számolt be róla, hogy a balszerencse továbbra sem hagyta magára: ezúttal megcsúszott, a balesetben eltört lába kifordult, a csavarok pedig eltörtek benne. A bulvárlap infói szerint Rékasi óvatlansága vezetett a fémszerkezet megrongálódásához, mivel nem tartotta be a szigorú orvosi utasításokat.
Orvosai megijesztették: ha a harmadik csavarra nem vigyáz, elmozdulhat az egész lemez, és újra operációra lesz szüksége. A színész ezért továbbra is bottal közlekedik, csak a színpadon, vagy a Barátok közt forgatásain válik meg a segédeszköztől.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.