Véget ért a gumicserék fő szezonja

Vas megyében évről-évre egyre többen jelennek meg a gumiszervizekben. A tapasztalatok szerint mára már belátták az autósok, hogy szükség van a megfelelő gumikra télen, nem lehet a nyáriakkal közlekedni, mert balesetveszélyes. Sokan úgy gondolják, hogy a látszólag megfelelő bordázatú gumik kellő biztonságot adnak gyártási évüktől függetlenül. A tévhitekkel ellentétben azonban a hét évnél idősebb gumiktól érdemes megválni, mert azok már nem nyújtanak kellő biztonságot. A vasi szervizekben azt mondják, aki még nem téliesíttette autóját, haladéktalanul tegye meg, hiszen a fagypont körüli hőmérséklet csúszóssá teszi az utakat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek