Nincs még influenzajárvány

Az elmúlt hetekben országosan 35-40 ezren fordultak orvoshoz megfázásos tünetekkel, de egyelőre még nem kell influenzajárványtól tartani. Az ÁNTSZ heti jelentése szerint legutóbb tizenhét gyanús mintát vizsgáltak az Országos Epidemiológiai Központ laboratóriumában, de egyikben sem volt kimutatható a vírus. A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a védőoltást érdemes még decemberben beadatni. Vas megyében is folyamatosan kérik a vakcinát. Az ingyenes oltást az idősek, a krónikus betegek, a várandós nők és az egészségügyi intézményben dolgozók kaphatják meg térítésmentesen. A megye háziorvosainál mintegy 34 ezer vakcina érhető el.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek