Az újonnan kiépített kerékpárkölcsönző hálózat első elemét adták át kedden Nagykanizsán, ahol tavaszra tíz dokkolóállomáson 80 biciklit lehet majd igénybe venni. Az összesen 223 millió forintba kerülő beruházás keretein belül a kölcsönözhető bringákat a város lakói vagy az ide látogató turisták várhatóan márciustól vehetik majd igénybe, a tarifákat pedig úgy alakították ki, hogy az első fél órában ingyenesen használhatják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!