Sok felújítást terveznek jövőre Vépen

A vépi kastély is bekerült a Nemzeti Kastélyprogramba, a tervek szerint 2016-ban megkezdődhet a felújítása. Az épület már hosszú ideje üresen áll, a helyiek abban bíznak, hogy rendbehozatala után turisztikai látványosság lehet. A városban emellett előkészültek már a 2014-20-as költségvetési ciklus pályázataira, melyek segítségével több tervet is szeretnének megvalósítani: a városközpontot városiasabbá tenni, bölcsődét építeni és egy tornacsarnokkal s bővülne a település. Emellett Vép és Szombathely között bicikliutat építenének ki – tájékoztatott Kovács Péter polgármester.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek