Folyamatosan napirenden van a szentgotthárdi barokk templom és a mellette lévő egykori kolostor épület felújítása- mondta el rádiónknak Huszár Gábor, a település polgármestere. A városnak ugyanis nincs elegendő forrása a rekonstrukcióra, ezért ahhoz országos és uniós segítségre van szüksége. A jövőben a megyei fejlesztési programokból is jelentős támogatást vár a város. Ebből többek között egy határon átnyúló, Rába-Zala-Mura kerékpárhálózatot építenének ki valamint a Rába árvízvédelmi töltését is elkészítenék-tette hozzá a vezető.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!