Az Arany János Tehetséggondozó célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok továbbtanulását. A sikeresen teljesítő diákok megyéjük Arany János Tehetséggondozó Programot működtető iskolájába nyerhetnek felvételt, amelyik felkészíti őket az egyetemre. Vas megyében ez a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium. Szombathelyről ketten nyújtottak be kérvényt. A Közgyűlése támogatta részvételüket, így a Derkovits és a Reguly Iskola tanulói legfeljebb 5 évig havi 10 ezer forint támogatást is kapnak majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!