Répcelakon idén és a közeljövőben több, a közlekedési infrastruktúrát érintő állami beruházást adtak és adnak majd át. Ilyen volt a vasút villamosítása és ilyen a 86-os főút megépítése is. Az út jővő őszi elkészültével a kamionforgalom elkerüli a várost. Így annak Fő utcája teljesen új arculatot kap. Erre már pályázatot is adtak be - mondta el Szabó József, Répcelak polgármestere.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!