Péter Kata vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az idei évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a Vígszínház keddi ünnepségén.
A Ruttkai Éva emlékére alapított díjat minden évben születésnapja alkalmából, december utolsó hetében adja át lánya, Gábor Júlia annak a színművésznek, aki abban az évben a társulat szerint a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta. A Vígszínház társulata az adott naptári évben bemutatott előadások alapján ítéli oda a díjat. A gyűrűt a Vígszínház bármely művésze megkaphatja, akár többször is.
Az idén a december 29-i Hegedűs a háztetőn című előadás után derült ki, hogy a társulat titkos szavazata alapján idén Péter Kata lett a díjazott.
Szigethy Gábor színháztörténész, Péter Kata színésznő, Gábor Júlia, Ruttkai Éva lánya, a díj alapítója, Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Vígszínház igazgatója a Vígszínház színpadán 2015. december 29-én.
MTI Fotó: Kallos Bea
A társulat a díjjal Péter Katának az Össztánc és az Istenítélet (A salemi boszorkányok) című előadásban nyújtott alakítását ismerte el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!