Ítéletidő Britanniában

Heves esőzésekkel és orkánszerű széllel kísért újabb viharzóna érte el szerdán Nagy-Britannia északi térségeit, amelyekben már az elmúlt hetek sorozatos viharai is súlyos károkat okoztak. A Frank névre keresztelt orkán keleti szélein húzódó frontrendszer is 100-120 milliméter csapadékot zúdít az érintett országrészekre, és mindezt 100-130 kilométeres óránkénti sebességű széllökések kísérik. Szerdára virradóra Észak-Írországban 20 ezer, Skóciában több mint ötezer háztartás és kereskedelmi ingatlan maradt áram nélkül. A hatóságok száznál több helyen hirdettek ki árvízriasztást. Négy észak-angliai területen a legmagasabb szintű, vörös riasztás van érvényben, amely közvetlen életveszélyre hívja fel a figyelmet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek