Negyvenen fagytak meg 2015-ben

Magyarországon a tavalyi év végéig Közülük tizennyolcan fűtetlen otthonukban hűltek ki – tájékoztatott a Magyar Szociális Fórum az újév első napján. A tragédia hátterében az áll, hogy sok embernek választania kell, vajon egyen vagy fűtsön-e, mert mindkettőre nem futja a szerény jövedelemből. Elsősorban a magányosan élő, magukra maradt idős emberek életét fenyegeti a zord időjárás. A tények arra utalnak, hogy a szociális ellátó rendszer sok kívánni valót hagy maga után, ezért a Magyar Szociális Fórum a lakosságtól kér fokozott segítséget. Arra kéri az embereket, hogy jobban figyeljenek oda és segítsenek a nehéz körülmények között élőkön.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek