Új bölcsőde épül a kórházzal szemben

Az önkormányzat uniós pályázatot nyújt be a volt városi strand területének hasznosítására, a tervek szerint többek között bölcsőde is épülne itt. Az intézmény 36 gyermeknek biztosítana férőhelyet, elsősorban a Markusovszky kórház dolgozói tudnák itt megoldani kisgyermekeik elhelyezését – tájékoztatott Sebestyén Bianka, az Egyesített Bölcsődei Intézmény vezetője. A kórházban dolgozó szülőknek eddig problémát okozott, hogy a környéken tudják bölcsődébe adni gyermekeiket, a közeli, Hadnagy utcai intézmény ugyanis a legkisebb a városban és minden évben az elsők között telítődik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek