Két fiatal szombat hajnalban a ferencvárosi Koppány utcában található hipermarket melletti szervizúton beszélgetésbe elegyedett egy ott sétáló nővel. A fiú Ronaldóként, a lány Arabellaként mutatkozott be, és állításuk szerint Csepelen laknak. A társalgás közben a fiú minden előzmény nélkül többször megütötte a nőt, aki súlyos sérülést szenvedett. Elvették a sértett mobiltelefonját, majd elhagyták a helyszínt.
Őket keresik a zsaruk:
A fiú körülbelül 15 éves, 165 centiméter magas, sportos testalkatú, haja fekete színű, arca ovális formájú. A bűncselekmény elkövetésekor kék színű farmert, fekete színű, kapucnis kabátot viselt.
A lány szintén 15 év körüli, 162 centiméter magas, vékony testalkatú. Jobb szeme alatt kékes-lilás színű monokli látható. Hosszú, barna színű haja "lófarokban" volt összekötve. Rózsaszínű, térdig érő, fűzős bakancsot, barna-piros színű kockás "cicanadrágot" és combig érő, fekete színű kabátot viselt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a grafikán látható személyeket felismeri, tartózkodási helyükkel illetve a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1/455-4800-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható +36-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán (h-cs:8-16, p:8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!