Merényletet előztek meg az Egyesült Államokban

Letartóztattak egy huszonhárom éves fiatalembert a wisconsini Milwaukee városában, mert a gyanú szerint tömegmészárlásra készült a város szabadkőműves templomában - közölték amerikai illetékesek helyi idő szerint kedden. Samy Mohamed Hamzeh-t maga az FBI csalta tőrbe: magukat fegyverkereskedőnek kiadó ügynökeitől a fiatal férfi két, hangtompítóval ellátott automata fegyvert vásárolt. Természetesen letartóztatták, így sikerült egy tömegmészárlást megelőzniük.

A szövetségiek szeptember óta figyelték és követték Hamzeh-t, aki - egyik informátoruk szerint - tavaly októberben még Ciszjordániába készült, hogy ott izraelieket öljön meg, de később megváltoztatta a terveit, és az Egyesült Államokban tervezett merényletet. Az FBI két fedett ügynöke - az iszlám hívének és harcosának mondva magát - a férfi bizalmába férkőzött, ezért ő részletesen megosztotta velük a terveit, sőt, a két FBI-ügynök úgy tett, mintha aktívan részt akarna venni a gyilkos akcióban.

A Szövetségi Nyomozó Iroda kedden este vérfagyasztó részleteket hozott nyilvánosságra a titokban rögzített beszélgetésekből. Ezekből kiderült, hogy Hamzeh legalább harminc embert akart megölni, és a nyilvánosságra hozott hangfelvétel tanúsága szerint azt mondta: ha ez sikerül, akkor "boldog leszek, száz százalékig boldog, mert erre az egész világ odafigyel majd". A tervezett terrorakciót állítólag azzal próbálta "igazolni", hogy azzal a muszlim vallást védelmezné.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek