Az 1700 éve Savariában született Szent Mártonnak állít emléket a Szombathelyi Televízió 2008-as filmje. A szent életének valós helyszínein forog a film, de emellett a katolikus egyház első nem vértanú szentjének szellemi útját is végigjárták az alkotók. Így a filmben szerepelnek jelenetek németországi, franciaországi, és magyar helyszíneken is, de a legnagyobb részt a tours-i püspök szülővárosában, Szombathelyen rögzítették. A vasi megyeszékhely központjában, a Székesegyháznál, a Szent Márton ereklyénél és a Szent Márton templomnál is forgattak. Az alkotás 2009-ben a helyi televíziók siófoki találkozóján Helyi Érték Díjat nyert. Az alkotás a Szent Márton-emlékévben újra elérhető magyar, angol, német és francia nyelven is a Szombathelyi Televízió szerkesztőségében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!