Egyre kevesebb az ideális hely a madaraknak. Sokat segíthet, ha megfelelő költőodúkat kaphatnak az állatok. Ezért országos kampányt indítottak- írja a Vas megyei Katasztrófavédelem honlapján. Arra kérnek minden civil szervezetet, hogy a környezetükben helyezzenek ki ők is egy-egy madárodút. Az akcióhoz az egyesületek, alapítványok mellett iskolák, intézmények, vállalkozások is csatlakozhatnak. Az odúkat legkésőbb március első hetében kell kitenni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!