Folytatódnak a földárverések Vas megyében

A kormány közzétette a „Földet a gazdáknak” program részeként 2016-ban értékesíteni kívánt mezőgazdasági területek árverési hirdetményeit. Az árverések márciusban folytatódnak. A három hektárnál nagyobb földrészek listája a Vas Megyei Kormányhivatal honlapján tekinthető meg. A földárverések tavaly év végén indultak, akkor országszerte összesen 105 ezer ember előtt nyílt meg a lehetőség, hogy maximum 300 hektár magyar termőföldet vegyen. Közülük 222 külföldi állampolgár vetette magát nyilvántartásba Magyarországon földművesként, és szerzett jogot a licitálásra. Az eladásra kínált földek aránya egyébként a nyugati határ mentén a legnagyobb, itt regisztrált a legtöbb külföldi földműves - főként osztrák gazda is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek