Meghalt Kőrösi Zoltán író

Tragikus hirtelenséggel, 53 éves korában pénteken elhunyt Kőrösi Zoltán író, dramaturg, forgatókönyvíró - erősítette meg az Origo hírét az MTI-nek Mészáros Sándor, a Kalligram főszerkesztője. A József Attila-díjas író szívroham következtében hunyt el Ausztriában - mondta Mészáros Sándor.

Kőrösi Zoltán 1962. március 14-én született Budapesten. 1987-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-történelem szakán szerzett diplomát. 1986-tól szabadúszóként kritikákat, esszéket publikált.

1990-től a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője, 1995-től főszerkesztője, 2002-től 2007-ig művészeti főszerkesztője volt. 1995-96-ban ő szerkesztette az Írószövetség Fiatal Írók József Attila Körének JAK-füzetek című sorozatát. 2008 szeptemberétől 2010 decemberéig a Litera.hu irodalmi oldal főszerkesztőjeként dolgozott. Volt a Szépírók Társaságának alelnöke, 2010-től 2012 decemberéig a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának elnökeként dolgozott. Több film- és tévéfilm forgatókönyve fűződik a nevéhez, A kis utazás című film a 2000. évi Magyar Filmszemlén elnyerte a közönségdíjat. Galambok című drámáját az egri Gárdonyi Géza Színház mutatta be 2003-ban.

Hazafelé címmel 1992-ben jelent meg első novellája, amellyel elnyerte a Magyar Napló című irodalmi lap Örkény István-novellapályázatát. 1993-ban jelent meg első kötete, a Felrombolás.

Budapest, nőváros című kötete 2004-ben kiérdemelte az Édes Anyanyelvünk pályázat első díját, és megkapta 2005-ben az Év könyve kitüntetést. A könyvből tévéfilm is készült Vizy Mária rendezésében 2008-ban. 2006-ban József Attila-díjat, 2008-ban Alföld-díjat kapott.

Utolsó könyve, a Szívlekvár 2014-ben jelent meg a Libri Kiadónál. Honlapja szerint két kötete áll megjelenés előtt: április elején lát napvilágot Az ítéletidő című regény a Jelenkor kiadónál, valamint a könyvhétre jelenik meg kisgyerekeknek szóló verseskötete a Manó könyvek gondozásában.

Főbb művei közé tartozik még A testtől való szabadulás útja (elbeszélések, 1994); A tárt szárnyú lepke (regény, 1996); a Romkert (regény, 1997); a Történetek a csodálatos csecsemők életéből (regény, 1998); a Hentesek kézikönyve (elbeszélések, 1999); az Orrocskák (regény, 2000); a Télidő (2002); a Galambok (tragikomédia, 2003); a Milyen egy női mell? (regény, 2006), a Délutáni alvás (novellák, Burger Barnával, 2007); a Szerelmes évek. Gyávaság (2009) és a Magyarka (2013).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek