A közelmúltban adták át a Vas Megyei Kormányhivatal felújított épületét. A Vörösmarty Mihály utcai épület állaga leromlott, most jelentős energetikai, energiahatékonysági felújításokat végeztek el, kicserélték a nyílászárókat, lefestették a homlokzatot, de a padlásszint hőszigetelése, és a napelemes rendszer kialakítása is megtörtént. A korszerűsítési munkálatok összértéke több mint 58 millió forint volt – számol be honlapján a Vas Megyei Kormányhivatal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!