Tízezer forint miatt kínozták meg az albérlőtársukat

Adósság miatti vita fajult el Hajdúdorogon: egy 33 éves férfi és egy 18 éves lány tízezer forintot akartak számon kérni albérlőtársukon, aki nem fizetett. A követelés miatti vita kegyetlen bántalmazássá fajult, a gyanúsítottak órákon keresztül verték-kínozták a sértettet, hogy a pénzükhöz jussanak. Ököllel, forró palacsintasütővel ütötték a 19 éves fiú arcát, égő cigarettákat nyomtak el a péniszén és testének más területein - tudta meg az Origo.

Az áldozat végül kimenekült a házból, és hívta a rendőrséget. Sérülései miatt kórházba szállították, a riasztott járőrök pedig órákon belül elfogták a párost, akiknek önbíráskodás miatt kell felelniük. A gyanúsítottak kihallgatásukon beismerő vallomást tettek, hamarosan előzetes letartóztatásba kerülhetnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek