Az „Év természetfotósa 2015“ címmel nyílt kiállítás Kőszegen, a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban. A 104 kép március 13-ig látható. Az Év Természetfotója - Máté Bence: Lépéselőny című képe lett. Ezen a hosszú expozíciós idő alatt a madarak mozgásukkal hozták létre a kompozíciót. Az immár 10. alkalommal Kőszegre is ellátogató vándorkiállítás miatt - téli nyitva tartási rendtől eltérően - két hétvégén is, március 5-6-án és 12-13-án is várják az érdeklődőket 10 és 16 óra között.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!