A hegykői Lencse Dzsesszika (a képen jobbra) és Klaudia 2016. január 12-én engedély nélkül távozott egy győri gyermekotthonból és azóta tartózkodási helyük ismeretlen, a rendőrök nem találták meg a lányokat. A 14 éves lány 160 centiméter magas, normál testalkatú. Haja dús, vállig érő, szőkére festett. Szeme színe barna. Klaudia bő egy héttel később 2016. január 20-án szintén engedély nélkül távozott a győri nevelőotthonból. A 15 éves lány 165 centiméter magas, vékony testalkatú, haja hosszú szőkített és göndörített. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható lányokat látta, hollétükről vagy tartózkodási helyeikről információval rendelkezik, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja 96/417-329-es számot, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!