Hamarosan lejár az első csőd-határidő

Március 1-jén lejár az első jelentkezési határidő azok számára, akiket a végrehajtó fenyeget, de szeretnék igénybe venni a családi csődvédelem rendszerét – figyelmeztet a Vas Megyei Kormányhivatal. A programot azok számára dolgozták ki, akik törleszteni már nem tudnak, de egy vagyonfelügyelő segítségével még megmenthető az otthonuk, illetve nem kerülnek teljesen reménytelen helyzetbe. A jelzáloghitellel küzdő családok önként kérhetik a segítséget tavaly szeptember óta, idén októbertől azonban már bárki felkeresheti a Családi Csődvédelmi Szolgálatot. A lehetőséggel már nemcsak a hitelintézeteknél, hanem a Kormányhivatalnál is lehet élni. Vas megyében a Széll Kálmán utca 20. szám alatt működik a Családi Csődvédelmi Szolgálat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek