Rögtönzött tüntetés volt a Választási Iroda előtt

A szocialisták kezdeményezték a demonstrációt, miután kedden délelőtt újra megakadályozták őket abban, hogy beadhassák népszavazási kezdeményezésüket a vasárnapi zárvatartás ellen. Az MSZP-s Nyakó István előtt 17 kigyúrt kopasz férfi állta el az utat, akik egy idősebb nőt tessékeltek előre, így ő adhatta be a kezdeményezést. Az MSZP elnöke szerint olyan dolgok történnek Magyarországon, amelyek egy jogállamban elképzelhetetlenek. Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke azt hangsúlyozta, hogy a büntető törvénykönyv szerint bűntettet követ el, aki befolyásolja a népszavazást, ezért a párt feljelentést tesz az ügyben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek