Ismét Básthy Béla lett a Magyar Natúrpark Szövetség elnöke

A szervezet a közelmúltban tartotta tisztújító közgyűlését, ahol öt évre ismét a kőszegi Básthy Bélának szavaztak bizalmat a tagok – tájékoztat honlapján a Herman Ottó Intézet. A szövetség legfőbb célkitűzése továbbra is a magyar vidék természeti és kulturális értékeinek megőrzése, bemutatása és gyarapítása, valamint fejlesztése. A közgyűlésen elhangzott: Magyarországon ma már 9 natúrpark működik, a Szigetközben, Buda-környékén és a Mecsekben pedig további természetvédelmi területek létrehozását tervezik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek