Közlekedésbiztonsági és műszaki felkészítést tartottak a sárváriaknak

Sokan voltak kíváncsiak a Sárvári Kerékpár Egylet által 2016 februárjának utolsó hétvégéjén megtartott programokra. A szezonkezdés gondtalanságához járultak hozzá a Sárvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályának munkatársai, akik már nem először csatlakoztak az egylet által meghirdetett programhoz. A rendőrök a balesetmentes közlekedésre és a kerékpárosokra leselkedő veszélyekre próbálták felhívni a figyelmet. A céljuk eléréséhez ezúttal egy, a közlekedésbiztonsággal összefüggő kérdéseket tartalmazó feladatsor mellett, ügyességi pályával és különböző kerékpáros készségfejlesztő gyakorlatok bemutatásával készültek. Az érdeklődők egy szimulációs eszköz segítségével azt is kipróbálhatták, milyen ittas állapotban kerékpározni.

Forrás: Police.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek