Megújulhat a Kőszegi utcában egy műemlék épület

A Kőszegi utca 44. szám alatti ingatlan régóta felújításra szorul, a klasszicista lakóház homlokzatai mind az udvar, mind pedig a Kőszegi utca felőli oldalon omladoznak, az eresz a járda fölé nyúlik, szintén rossz állapotban van. Azért, hogy a balesetveszélyes épületet rendbe tegyék, a város a Nemzeti Kulturális Alaphoz nyújtott be pályázatot. A múlt heti közgyűlésen 8 és fél millió forint önerőt szavaztak meg a képviselők. A pályázat sikere estén 13 millió forintot kap az Alaptól a szombathelyi önkormányzat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek