A magyar szabadság ügye nagyon rosszul áll, mondta Szigetvári Viktor

A nyilvánosság sokszínűségének pályázati úton megvalósuló állami támogatására, a közmédia rendszerének átalakítására, a társ- és önszabályozás rendszerének erősítésére van szükség a hazai médiában - hangsúlyozta az Újratervezés - médiaszabadság címmel csütörtökön Budapesten, pártja által megrendez konferencián Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke.

A politikus kijelentette: a magyar szabadság ügye nagyon rosszul áll; az elmúlt évek során módszeres puccs áldozataivá váltunk mindannyian, módszeres puccs áldozatává vált a köztársaság és ennek eredményeként a szabadságunk is. Szerinte noha korábban sok problémája volt az országnak, "semmi sem indokolta a 2010 után bekövetkezett szabadságkorlátozó, versenyképesség-romboló, piac- és szolidaritásellenes fordulatot".

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek