Ön szerint hány millió kakaós csigát burkolunk évente?

A Magyar Pékszövetség becslései szerint 90 millió kakaós csigát fogyasztunk évente. Mindez azért aktuális, mert a szövetség indított egy pályázatot a Legjobb Kakaós Csiga címért. Így, csupa nagybetűvel. A szakmai zsűri pedig hagyományos kategóriában a püspökladányi Kiscipó Kft.-t díjazta az első hellyel, a legkreatívabbnak pedig a fehér csokiba mártott naranccsal, aszalt szilvával és marcipánnal díszített sokorópátkai Pedro Pékség csigája bizonyult - írja az Index.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek