A magyar népesség öt százaléka cukorbeteg

A becslések szerint a magyar népesség mintegy 5 százaléka cukorbeteg - mondta Putz Zsuzsanna belgyógyász az M1 aktuális csatorna keddi műsorában. A belgyógyász-farmakológus elmondta: a megfelelő gyógyszeres kezelés mellett a betegek teljes értékű életet élhetnek. Hozzátette, hogy a gyógyszerek mellett a szigorú étrend betartása is nagyon fontos ennél a típusú betegségnél. A műsorban elhangzott, hogy évente Magyarországon 3-4 ezer végtag-amputációt hajtanak végre a cukorbetegség miatt, de - a belgyógyász szerint - ez a szám csökkenni fog, mert ma már több központ is a kór okozta idegkárosodást szűrésére helyezi a hangsúlyt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek