A gyanú szerint az elkövető 2015. augusztus 10. és szeptember 12. közötti időszakban tucatnyi autót rongált meg Nagykanizsán, a Balatoni úton lévő autókereskedés telephelyén. A férfi kövekkel, tégla darabokkal dobálta meg az udvaron tárolt kocsikat. A járművekben a rongálás következtében több millió forintos kár keletkezett. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 25 éves helyi férfi ellen nagyobb kárt okozó rongálás miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!